Cuki kis apróságok: a rágcsálók
Egerek, patkányok, hörcsögök, tengerimalacok, deguk, csincsillák, egyszóval rágcsálók ennek az epizódnak a főszereplői.

Tévedsz, ha azt hiszed, könnyű őket jól tartani! 2. évad #16

Tudtad, hogy egy csincsillára (amit már 10 ezer forintért be lehet szerezni) megfelelő tartás mellett akár 6 millió forintot is el lehet költeni élete 20-25 éve alatt !? És ebben még nincsenek benne az orvosi költségek! Ezt a rágcsálók mentésével, felelős tartásával foglalkozó Együtt a Kisállatokért Alapítványnál számolták ki, amelynek elnöke, Vakula Tímea a Petcast adásának vendége.

Az állattartás tehát ebben az esetben is drága hobbi! Az adásból kiderül még, hogy teljesen téves az a közkeletű elképzelés, miszerint csak azért, mert ezek a kisállatok jellemzően olcsón beszerezhetők, kevesebbe kerül a tartásuk. Meg az is, hogy az egerek, patkányok, hörcsögök, tengerimalacok, deguk, csincsillák gondozása nem egyszerűbb, mint egy kutyáé. De irreális elgondolás az is, hogy ezeket a kisemlősök, csak azért, mert olyan cuki pofijuk van, tökéletes kedvencek gyerekeknek. Ugyanis a rágcsálók nem szeretik, ha simogatják, babusgatják őket. Sőt, stresszként élik meg, és akár bele is betegedhetnek.

Vakula Tímea szerint a rágcsálók tartása nem nehéz, csak oda kell figyelni. Ő maga az Együtt a Kisállatokért Alapítvány elnökeként sajnos elég sok rossz példát is lát.

„Sok olyan gazdival találkozunk, aki imádja az állatát, és a legjobbat szeretné neki, de nagyon rossz információkat kapott, emiatt szeretetből állatkínzó gazdi lesz. De ők azok, akiket jobb irányba lehet terelni, és akkor az egy jobb élet lesz embernek is, állatnak is. És vannak olyanok, akiket nem, de ők azok, akik azt mondják, hogy ’jaj, ezek csak ketrecállatok és unalmasak, és nem is lehet velük mit kezdeni’, és rövid idő után befejezik a tartást. Igazán örömet egyébként annak fog okozni, aki rengeteg energiát beletesz.”

Számos más tévhit is szóba kerül még a rágcsálók tartásával kapcsolatban, és az epizódban sorra vesszük, hogy

  • Mi(k) a hátránya(i) és mik az előnyei az ilyen kisállatok tartásának?
  • Mi mindenre készüljön, aki rágcsálót szeretne tartani?
  • Hogyan kell jól tartani ezeket a kisemlősöket: mekkora a helyigényük, milyen a számukra megfelelő tartási hely, hogyan tápláljuk őket helyesen? 
  • Melyik fajt lehet, sőt kell párban tartani, és melyiket tilos?
  • Jó ötlet-e ha a zsákmányállatok mellett ragadozónk, például cicánk, kutyánk is van?
  • Melyik faj meddig él, vannak-e speciális betegségeik?

Beszélünk persze az alapítvány munkájáról is, arról, hogy a COVID-19 óta sajnos havi szinten százas nagyságrendben keresik meg az Együtt a Kisállatokért Alapítványt a közösségi médián vagy a ragcsalomentes.hu oldalon gazdik azzal, hogy szeretnék leadni a kisállatukat.

Ezt a podcast epizódot itt is meghallgathatod:

Kattints és hegyezd a füled!

    

Ezek is  érdekelhetnek

A téma hasonló, az infó új!

Miért PetCast?

A Petcastban olyan kérdésekről beszélgetek, amelyek szerintem minden állattartó számára fontosak vagy érdekesek, olyanokkal, akik, okosak, hitelesek vagy éppen szórakoztatók, de mindenképpen értenek ahhoz, amiről beszélnek.

Legújabb epizódok

Nyáron is gondtalanul!

Nyáron is gondtalanul!

Nyáron több időt tölthetünk négylábú családtagjainkkal. De Ilyenkor fokozottabb odafigyelést is igényel minden kisállat, főleg a kutyák.

Kutyabunda: nyírni vagy nem nyírni?

Kutyabunda: nyírni vagy nem nyírni?

A kutya szőre nemcsak a hidegtől, hanem a melegtől is védi őt. Ezért jogos kérdés, hogy nyírni vagy nem nyírni, még akkor is, ha nagyon meleg van.

Minden kutya tud úszni?

Minden kutya tud úszni?

Sok kutya imádja a vizet és jól tud úszni. És vannak kutyafajták, amelyek alkalmatlanok az úszásra, vagy sokkal kevésbé jól úsznak. Nézzük, melyik melyik!

Youtube short

Közösségi média