#34 Szereted a cicákat? Segítsd a vadmacskák fennmaradását!

#34 Szereted a cicákat? Segítsd a vadmacskák fennmaradását!

Ezért lettek a vadmacskák veszélyeztetettek

Ezek a nagyszerű vadállatok nagy kiterjedésű, háborítatlan erdőrészeken érzik igazán jól magukat, de az emberi terjeszkedés miatt az ilyen területek egyre zsugorodnak. Ezzel pedig a táplálékszerzési lehetőségek is fogyatkoznak. Ráadásul a kijárós házimacskák, meg az eleve kóbórkaként született cicák is ugyanazokra a fajokra vadásznak.

A háziasított cicák ráadásul a vadmacskákkal párosodva felhígítják azok genetikai állományát. Ha nem teszünk ez ellen, a vadmacskák egyszerűen eltűnnek a sokkal nagyobb számban élő házicicák halmazában.

Cicagazdiként, állatszeretők is tehetünk tehát azért, hogy ez a faj ne tűnjön el, és bolygónk biológiai sokfélesége így is megmaradjon. Ez a célja a Vadmacska Fajmegőrzési Programnak is, amit a Budakeszi Vadaspark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. indított 2021 márciusában. A kezdeményezők remélik, hogy elősegíthetik a „tisztavérű” vadmacskák fennmaradását Budapest térségében.

A program során igyekeznek feltérképezni, hogy mennyi vad- és mennyi kóbor vagy kijárós cica járja a Budapest-környéki erdőket. Ehhez pedig keresőkutyákat is igénybe vesznek, akiket többek között macskaürülék keresésére használnak.

Ebben az adásban mindent megtudhatsz a vadmacskákról. Beszélgetőtársam a Budakeszi Vadaspark programfelelőse, Burányi Virág, aki két kandúr vadmacska gondozója a parkban. Hallgass ide!

#33 Te jó gazdi vagy? Most kiderül!

#33 Te jó gazdi vagy? Most kiderül!

Attól még nem leszel jó gazdi, ha szereted! Szeresd jól!

Ha szereted a kisállatodat, az bizony még nem elég! Akkor vagy jó gazdi, ha úgy szereted, ahogyan az neki jó. S hogy mitől lesz neki jó, mik azok az állati szükségletek, azt Fodor Kinga állatorvos, az Állatorvostudományi Egyetem tanszékvezetője, állatvédelmi szakember mondja el ebben az adásban. Nem kell nagy dolgokra gondolni, „csak” azt kell tudnunk, mik az adott fajnak, fajtának az igényei, és ezeket biztosítani kell a számára.

Az emberi szükségleteket hierarchikusan rangsoroló Maslow-piramishoz hasonlót képzelj el. Azzal a különbséggel, hogy az állatoknál csak fiziológia, biztonsági és szociális szükségletekről beszélünk. Esetükben nincs szó önbecsülésről vagy önmegvalósításról, ahogyan esztétikai szükségletekről sem. Sokan éppen itt tévednek, amikor azt gondolják: csupán attól, hogy divatos ruhácskába bújtatják a kutyát, és mindenhová magukkal viszik ölben, rögtön jó gazdik lesznek. Pedig, ahogyan Fodor Kinga fogalmaz, komoly probléma, hogy az állatokat emberi tulajdonságokkal ruházzuk föl, és azt gondoljuk, hogy ami nekünk jó, minket jó érzéssel tölt el, nekünk kényelmes, az nekik is jó. A szeretet azonban nem lehet önző, a kutyák, macskák, hörcsögök vagy gekkók esetében sem!

A kedvencedet is szeresd úgy, ahogyan neki jó! Szeretnéd kihozni magadból a legjobb gazdit? Hallgass ide!

#31 Mit NE adj enni a kutyádnak? Tiltólistás vagy kerülendő ételeink

#31 Mit NE adj enni a kutyádnak? Tiltólistás vagy kerülendő ételeink

Mit ne adj enni a kutyádnak?

A kutya tényleg meghalhat a csokitól? Mennyire veszélyes a szőlő vagy a dió? Sokan csak legyintenek, mások viszont állandóan paráznak az ilyen kérdések hallatán, olyan sokféle információ kering az interneten. Ebben az adásban rendet vágunk az ál- és félinformációk dzsungelében egy valódi szakértő segítségével, aki tényleg tudja, mit ne adjunk a kutyának, ha nem akarunk ártani neki.

A Petcast podcast adásának vendége Fodor Kinga állatorvos, kisállat-táplálási specialista, az Állatorvostudományi Egyetem tanszékvezetője, a “Mit egyen a kutyám?” című könyv szerzője. Kingával sorra vesszük azokat az ételféleségeket, amik mind megtalálhatók a konyhánkban, és amikből sokan rendszeresen adnak is négylábú társuknak.

Megnézzük, hogy a húsok, a zöldségfélék, a gyümölcsök és az édességek közül mi az, ami egyértelműen tiltólistás. Azokat is átbeszéljük, amelyek ugyan nem kifejezetten veszélyesek, de jobb kerülni őket, mert nem kutyának valók. Spoiler: a szakértő azt mondja, annyira sokféle kutyatáp, -jutalomfalat és -nyalánkság kapható ma már, hogy tulajdonképpen felesleges kockáztatni. Inkább vegyünk ezekből, ha kényeztetni akarjuk az ebzetet. Ha nem is teszel így, arra mindenképpen ügyelj, hogy semmi olyan ételt ne tarts otthon, amitől a kutyád meghalhat. Mindig legyél nagyon körültekintő, ha olyan alapanyagot használsz vagy olyan ételt készítesz magadnak, amitől neki bármi baja lehet.

Ha pedig már a téli ünnepekre készülnél, hallgasd meg ezt az adást is. Ebben Fodor Kingával arról beszélgetek, hogy milyen óvintézkedéseket érdemes tenni, ha az ember egy vagy akár több kutyussal osztja meg az otthonát.

Hallgass ide, és hozd ki magadból a legjobb gazdit!

#30 Sérülések megelőzése – Így sportolj a kutyával, hogy a mozgás sokáig öröm legyen!

#30 Sérülések megelőzése – Így sportolj a kutyával, hogy a mozgás sokáig öröm legyen!

A kutyával sportolóknak, a sportok űzőinek ugyúgy ajánlom ezt az adást, mint azoknak, akik csak labdát vagy frizbit dobálnak a parkban kedvencüknek. Ennek az adásnak ugyanis a sérülések megelőzése a témája, ami hozzásegíthet minden gazdit ahhoz, hogy kutyája sok-sok éven át élvezze a mozgás örömét.

A sérülések megelőzése minden korban fontos!

Szabad-e sportolni kölyökkutyával? Mi a helyzet az idősebb ebekkel? Milyen fajtának melyik az ideális sport? Egyáltalán, minden kutya alkalmas arra, hogy rendszeresen fussunk vele, vagy akár csak egy hosszabb kirándulásra, túrára magunkkal vigyük? Vannak veszélyes(ebb), illetve a kutyára nézve kifejezetten megterhelő aktivitások? Rengeteg kérdés megfordulhat az aktívabb életet élő és/vagy kutyájukra figyelő gazdik fejében, amelyek közül igyekszünk minél többet megválaszolni a Petcast pocast ezen adásában Biksi Otília, a Magyar Kisállat Fizioterápiás Társaság elnöke segítségével.

Az állatorvos-fizioterapeuta szakembertől megtudjuk például, hogy a nagyobb megterhelést jelentő aktivitások nem ajánlottak a levegőt amúgy is nehezen vevő nyomott orrú kutyáknak, így a bulldogoknak. Illetve a rövid lábú, hosszú testű fajtáknak, tehát a tacskójellegű kutyusoknak. Kiderül, hogy a közvélekedéssel szemben még senki sem vizsgálta, hogy árt-e vagy sem a kölyökkutyáknak a rendszeres fizikai megterhelés. S ha esetleg igen, akkor milyen szinttől, illetve korig. Ezért is indult nemrégiben átfogó nemzetközi vizsgálat a témában.

Használd, vagy elveszíted – ez a mozgatórendszerre is igaz!

Ami biztos, hogy akár a kutyát sportoltatjuk, akár vele közösen végzünk fizikai aktivitást – például együtt futunk -, alapvető, hogy kedvencünk teljesen egészséges legyen! Alaptétel az is, hogy minden mozgás előtt be kell melegíteni. Ez igaz arra is, amikor az egész napos heverészés után az ebet levisszük a parkba, és elkezdünk neki labdát dobálni, mert könnyen lesérülhet! De a lazítást, a nyújtást sem szabad elhanyagolni, ha a kutyával sportolunk! A legfontosabb, hogy a mozgás a kutya számára az egészsége megőrzése szempontjából éppolyan fontos, mint számunkra. „Use it or loose it – használd, vagy elveszíted”. Ezért, ha meghallgattad ezt a nagyon hasznos podcastot, állj fel, és vidd a kutyát sétálni, mozogni! 😉 De először is, hallgass ide!

#26 Készülj velünk tudatosan az új kutya érkezésére!

#26 Készülj velünk tudatosan az új kutya érkezésére!

Kiskutyát venni vagy kutyát örökbe fogadni az egyik legjobb dolog a világon. Új kutya érkezésére vagy a gazdivá válásra azonban érdemes tudatosan készülni. Ebben segít a hallgatóknak ebben az epizódban a MancsMentor, vagyis Sz. Látó Judit, rehabilitációs kutyakiképző és kutya-gazdi mentál tréner.

Így lesz az új kutya igazi társad!

Az új kutya érkezésére egészen a nulladik ponttól fel kell készülni. Tehát onnan, hogy átgondoljuk: biztosan tudunk-e majd eleget foglalkozni egy kutyussal, és ha igen, milyen fajtájú, habitusú négylábú lenne a legideálisabb társunk.

Az átgondolt fajtaválasztás azért sem kerülhető meg, mert egészen biztosan nem jó út, ha valaki csak azért dönten egy-egy fajta mellett, mert az valamiért éppen nagyon népszerű.

Új kutya vásárlása vagy örökbefogadása előtt sok mindent érdemes átgondolni. Ahelyett, hogy amikor hirtelen meglátunk egy cuki kutyát, mondjuk egy közösségi oldalon, azonnal érte megyünk, és hazavisszük.

Fel kell tennünk és őszintén megválaszolnunk magunknak olyan kényes kérdéseket is, mint például azt, hogy az aktuális pénzügyi és élethelyzetünk valóban megengedi-e, hogy legyen egy kutyánk.

A tudatosság a felelős állattartás alapja. Nemcsak a mi életünk fog ugyanis megváltozni az új kutya érkezésével, de az övé is. A döntés pedig remélhetőleg hosszú évekre szól majd.

Az adás vendégével, Sz. Látó Judittal beszélgetünk a divatkutyázás buktatóiról és az örökbefogadás szépségeiről, illetve nehézségeiről is.

A Petcast mai vendége arra biztat mindenkit, aki kutyát szeretne venni vagy örökbe fogadni, hogy keressen egy jó szakembert! Az ő segítségével úgy készülhet a kutyás életre, hogy azzal sok-sok későbbi problémától, bosszúságtól megkímélheti magát és négylábú társát is