Szerző: Haiman Éva | okt 15, 2023 | Ki ne hagyd!
Attól még nem leszel jó gazdi, ha szereted! Szeresd jól!
Ha szereted a kisállatodat, az bizony még nem elég! Akkor vagy jó gazdi, ha úgy szereted, ahogyan az neki jó. S hogy mitől lesz neki jó, mik azok az állati szükségletek, azt Fodor Kinga állatorvos, az Állatorvostudományi Egyetem tanszékvezetője, állatvédelmi szakember mondja el ebben az adásban. Nem kell nagy dolgokra gondolni, „csak” azt kell tudnunk, mik az adott fajnak, fajtának az igényei, és ezeket biztosítani kell a számára.
Az emberi szükségleteket hierarchikusan rangsoroló Maslow-piramishoz hasonlót képzelj el. Azzal a különbséggel, hogy az állatoknál csak fiziológia, biztonsági és szociális szükségletekről beszélünk. Esetükben nincs szó önbecsülésről vagy önmegvalósításról, ahogyan esztétikai szükségletekről sem. Sokan éppen itt tévednek, amikor azt gondolják: csupán attól, hogy divatos ruhácskába bújtatják a kutyát, és mindenhová magukkal viszik ölben, rögtön jó gazdik lesznek. Pedig, ahogyan Fodor Kinga fogalmaz, komoly probléma, hogy az állatokat emberi tulajdonságokkal ruházzuk föl, és azt gondoljuk, hogy ami nekünk jó, minket jó érzéssel tölt el, nekünk kényelmes, az nekik is jó. A szeretet azonban nem lehet önző, a kutyák, macskák, hörcsögök vagy gekkók esetében sem!
A kedvencedet is szeresd úgy, ahogyan neki jó! Szeretnéd kihozni magadból a legjobb gazdit? Hallgass ide!
Szerző: Haiman Éva | okt 4, 2023 | Állatvédelem
Hétköznapi állatkínzók
Jóérzésű emberként, különösen kisállattulajdonosként, mindig megrendülve, döbbenten állunk az állatkínzásos, állatbántalmazásos esetek előtt. De ne legyünk álnaivak: mindannyian tapasztaljuk, hogy nagyon-nagyon sok kisállatot (kutyát, macskát, tengerimalacot, papagájt vagy gekkót) tartanak messze nem ideális körülmények között vagy kifejezetten rosszul. Még olyanok is, akik elvileg szeretik a kis kedvenceiket, és akik „csak” a legjobbat akarják nekik. A Petcastnak ebben az epizódjában egy olyan szakember a vendég, aki napi szinten tapasztalja, hogy állatkínzó szó szerint bárki lehet. Egy szomszéd, egy teljesen átlagos ember mögöttünk a sorban, vagy mellettünk a moziban. Kajó Cecília, a Bojtár Telefonos Állatvédelmi Jogsegélyszolgálat Egyesület titkára a címben idézett határozott kijelentést éppen erre alapozza.
Az állatkínzók köztünk élnek – mondja, mert a súlyos állatbántalmazásoknak a többszörösét (!) teszik ki a kisebb súlyú ügyek. Ezek ugyanakkor rengeteg állat életét teszik nyomorúságossá. A kutyák, macskák, tengerimalacok, vagy a ma egyre divatosabb egzotikus állatok nem tudnak segítségért kiáltani. Ezért nekünk, embereknek kell segítséget nyújtanunk vagy kérnünk a számukra. Az nem megoldás, hogy posztolunk egyet: „segítsen valaki”. Mindenki valaki! Mindig, minden helyzetben van megoldás, addig kell menni, amíg ezt megtaláljuk – hangsúlyozza Kajó Cecília. A rendőrség, a jegyző, és a ma már komoly hálózatot képviselő civil állatvédők éppúgy segítségünkre lehetnek ebben, mint a közösségi vagy a hagyományos média.
Hallgass ide, ne legyél közömbös, hozd ki magadból a legjobb gazdit és a legjobb embert! Hallgasd meg a Kajó Cecíliával készült korábbi adást is, amelyben a leggyakoribb esetekről beszél a Bojtár Egyesület titkára. Kiderül, hogy miért ellenzik a kijárós cicatartást, vagy a póráz nélküli sétáltatást. De hallhattok arról is, mennyire gyakori ma már, hogy a válófélben lévő házasok az egykori közös kedvencért is ölre mennek.
Szerző: Haiman Éva | szept 24, 2023 | Kutyák
Mit ne adj enni a kutyádnak?
A kutya tényleg meghalhat a csokitól? Mennyire veszélyes a szőlő vagy a dió? Sokan csak legyintenek, mások viszont állandóan paráznak az ilyen kérdések hallatán, olyan sokféle információ kering az interneten. Ebben az adásban rendet vágunk az ál- és félinformációk dzsungelében egy valódi szakértő segítségével, aki tényleg tudja, mit ne adjunk a kutyának, ha nem akarunk ártani neki.
A Petcast podcast adásának vendége Fodor Kinga állatorvos, kisállat-táplálási specialista, az Állatorvostudományi Egyetem tanszékvezetője, a “Mit egyen a kutyám?” című könyv szerzője. Kingával sorra vesszük azokat az ételféleségeket, amik mind megtalálhatók a konyhánkban, és amikből sokan rendszeresen adnak is négylábú társuknak.
Megnézzük, hogy a húsok, a zöldségfélék, a gyümölcsök és az édességek közül mi az, ami egyértelműen tiltólistás. Azokat is átbeszéljük, amelyek ugyan nem kifejezetten veszélyesek, de jobb kerülni őket, mert nem kutyának valók. Spoiler: a szakértő azt mondja, annyira sokféle kutyatáp, -jutalomfalat és -nyalánkság kapható ma már, hogy tulajdonképpen felesleges kockáztatni. Inkább vegyünk ezekből, ha kényeztetni akarjuk az ebzetet. Ha nem is teszel így, arra mindenképpen ügyelj, hogy semmi olyan ételt ne tarts otthon, amitől a kutyád meghalhat. Mindig legyél nagyon körültekintő, ha olyan alapanyagot használsz vagy olyan ételt készítesz magadnak, amitől neki bármi baja lehet.
Ha pedig már a téli ünnepekre készülnél, hallgasd meg ezt az adást is. Ebben Fodor Kingával arról beszélgetek, hogy milyen óvintézkedéseket érdemes tenni, ha az ember egy vagy akár több kutyussal osztja meg az otthonát.
Hallgass ide, és hozd ki magadból a legjobb gazdit!
Szerző: Haiman Éva | szept 17, 2023 | Kutyák
A kutyával sportolóknak, a sportok űzőinek ugyúgy ajánlom ezt az adást, mint azoknak, akik csak labdát vagy frizbit dobálnak a parkban kedvencüknek. Ennek az adásnak ugyanis a sérülések megelőzése a témája, ami hozzásegíthet minden gazdit ahhoz, hogy kutyája sok-sok éven át élvezze a mozgás örömét.
A sérülések megelőzése minden korban fontos!
Szabad-e sportolni kölyökkutyával? Mi a helyzet az idősebb ebekkel? Milyen fajtának melyik az ideális sport? Egyáltalán, minden kutya alkalmas arra, hogy rendszeresen fussunk vele, vagy akár csak egy hosszabb kirándulásra, túrára magunkkal vigyük? Vannak veszélyes(ebb), illetve a kutyára nézve kifejezetten megterhelő aktivitások? Rengeteg kérdés megfordulhat az aktívabb életet élő és/vagy kutyájukra figyelő gazdik fejében, amelyek közül igyekszünk minél többet megválaszolni a Petcast pocast ezen adásában Biksi Otília, a Magyar Kisállat Fizioterápiás Társaság elnöke segítségével.
Az állatorvos-fizioterapeuta szakembertől megtudjuk például, hogy a nagyobb megterhelést jelentő aktivitások nem ajánlottak a levegőt amúgy is nehezen vevő nyomott orrú kutyáknak, így a bulldogoknak. Illetve a rövid lábú, hosszú testű fajtáknak, tehát a tacskójellegű kutyusoknak. Kiderül, hogy a közvélekedéssel szemben még senki sem vizsgálta, hogy árt-e vagy sem a kölyökkutyáknak a rendszeres fizikai megterhelés. S ha esetleg igen, akkor milyen szinttől, illetve korig. Ezért is indult nemrégiben átfogó nemzetközi vizsgálat a témában.
Használd, vagy elveszíted – ez a mozgatórendszerre is igaz!
Ami biztos, hogy akár a kutyát sportoltatjuk, akár vele közösen végzünk fizikai aktivitást – például együtt futunk -, alapvető, hogy kedvencünk teljesen egészséges legyen! Alaptétel az is, hogy minden mozgás előtt be kell melegíteni. Ez igaz arra is, amikor az egész napos heverészés után az ebet levisszük a parkba, és elkezdünk neki labdát dobálni, mert könnyen lesérülhet! De a lazítást, a nyújtást sem szabad elhanyagolni, ha a kutyával sportolunk! A legfontosabb, hogy a mozgás a kutya számára az egészsége megőrzése szempontjából éppolyan fontos, mint számunkra. „Use it or loose it – használd, vagy elveszíted”. Ezért, ha meghallgattad ezt a nagyon hasznos podcastot, állj fel, és vidd a kutyát sétálni, mozogni! 😉 De először is, hallgass ide!
Szerző: Haiman Éva | aug 13, 2023 | Kutyák
Ebben az epizódban szó esik arról, hogyan lesz a strandolás a kutyádval mindenkinek élvezetes: kutyásoknak és nem kutyásoknak is, és minden szempontból biztonságos az ebnek. Igyekszünk eloszlatni a kutyás fürdetés fertőzésveszélyeivel kapcsolatos tévhiteteket is. A vendég Fodor Kinga állatorvos, az Állatorvostudományi Egyetem tanszékvezetője.
Legyen élvezetes a strandolás a kutyáddal!
Nyáron nyaralunk, és élvezzük a jó időt, utazunk, és mindenféle közös programot csinálunk a kutyánkkal.
Nem kérdés, hogy a kutyák többsége élvezi a pancsolást! A Petcast hallgatói között biztosan vannak, akik szeretnek, vagy szeretnének együtt strandolni a kutyájukkal. Ez nem egyszerű, mert éppen a nyári szezonban sajnos sok vízparti területről ki vannak tiltva az ebek. Ahol azonban beengedhetjük a vízbe hűsölni négylábú barátainkat, ott nem kérdés, hogy tekintettel kell lennünk másokra, legyen szó a többi kutyásról vagy éppen a kutyátlanokról.
A kutyák felhőtlenül boldogok a vízparton, le-fel és ki-be rohangálnak, ezért a gazdiknak kell betartaniuk a békés egymás mellett élés szabályait a szabad vízeknél is. Ugyanúgy, ahogyan egy parkban vagy más közösségi helyen, közterületen. Fogadjuk el, hogy nem mindenki szereti a kutyákat, sőt, sokan félnek tőlük, még az ölebektől is. A legzökkenőmentesebben a kutyás strandokon élvezhetik gazdik és négylábú társaik a közös fürdőzést.
Fodor Kinga, állatorvos, az Állatorvostudományi Egyetem tanszékvezetőjével nem csak arról beszéletünk, hogyan tudunk kulturáltan strandolni a kutyáinkkal. A szakértő azt is elmondja, mit kell tennünk annak érdekében, hogy minden szempontból biztonságos legyen a nyílt víznél a kedvencünknek. Itt szóba kerül például, hogy természetesen őt se engedjük a legnagyobb kánikulában a napra, és főleg ne akkor dobáljunk neki a parton, mert hőgutát kaphat. Vagy az is, hogy ha elvisszük evezni, supolni, akkor ugyanúgy figyeljünk arra, hogy mindig legyen kicsit vízes a bundája, és felhevült testtel ne engedjük a vízbe!
A nem kutyások közül sokan meg vannak győződve arról, hogy az ebektől a vízben különféle fertőzéseket kaphatnak el. Azt hiszik, ezért vannak kitiltva a kutyák a strandokról a nyári szezonban. Annyit elárulok, hogy a szakértő szerint az ember az emberre sokkal veszélyesebb ilyen szempontból, mint a kutya 😉 Hallgassatok ide!