Szerző: Haiman Éva | jún 22, 2023 | Kutyák
A Petcast adásának vendége Káplár Krisztina állatorvos, akivel átvesszük a legfontosabb tudnivalókat, hogy gondtalanul teljen a nyár gazdik és kedvenceik számára egyaránt.
Hurrá, itt a nyár! De mire vigyázz?
Nyáron fokozottan kell vigyáznunk a kisállatainkra, főleg a kutyáinkra. Ilyenkor ugyanis akár egy ártatlan séta is könnyen végzetes lehet a számukra, ha nem vagyunk elég körültekintőek!
Az adásban ezért beszélünk arról, hogyan előzhetjük meg a hőgutát. Káplár Krisztina állatorvos elmondja, kell-e, érdemes-e megnyíratni a kutyákat nyáron.
Átbeszéljük, miért nagyon fontos védeni a kutyáinkat a kullancsokkal szemben, hogy milyen nagyon komoly veszélyeket rejt az élősködők okozta babézia. Szó lesz a szúnyog által terjesztett szívférgességről is, amiről még mindig sokan gondolják, hogy csak városi legenda.
De grillezünk és bográcsozunk, sőt fagyizunk is (vagy mégsem – ;), persze csak okosan. Mert az adásból kiderül: nem minden kutya gyomra, illetve bélrendszere bírja a nehéz ételeket. Meg az is, hogy mielőtt bármi emberi ételt, édességet adunk a négylábú barátunknak, nézzük meg az összetevőit, kérdezzük meg, miből készült. A kutyákra halálos veszélyt jelentő xilit a jégkrémekben, fagylaltokban is előfordul ma már, ezért ez életbevágóan fontos!
Az adásban még a vízpartra is kimegyünk virtuálisan a kutyánkkal, hogy megnézzük, mire figyeljünk a hűsítő vizezés közben. Ebből a részből kiderül, hogy a közhiedelemmel ellentétben bizony nem minden kutya tud úszni, illetve alkalmas erre a testfelépítése miatt.
Hallgassatok ide!
Szerző: Haiman Éva | ápr 29, 2023 | Kutyák, Macskák
A Petcast ezen adásának témája a külső élősködők elleni védelem, az epizód vendége Sótonyi Kata állatorvos, a Viza-Vet Állatorvosi Rendelő tulajdonosa. Vele vesszük át, melyek a legveszélyesebb/leggyakoribb külső élősködők a kutyák, illetve a macskák esetében. Azt is, hogy a bolha, a kullancs vagy a szúnyog milyen sokféle, akár halálos betegséget is terjeszt.
Védekezni kell a kullancs ellen!
A jó hír, hogy e fertőzéseket okozó paraziták ellen ma már sokféle védekezési lehetőség a rendelkezésünkre áll. A rossz hír, hogy ezeket gyakorlatilag egész évben használni kell. Az enyhe telek és a klímaváltozással egyéb hatásai nyomán ugyanis folyamatos veszélyt jelentenek kedvenceinkre.
Sótonyi Kata beszél arról, milyen fontos, hogy aki kullancsot talál a kutyájában, az – azon túl, hogy eltávolítja az élősködőt – figyelni a kis kedvencét, és ha bágyadttá válik, nem nagyon eszik, vagy netán barnás lesz a vizelete, azonnal orvoshoz viszi. A babézia ugyanis pár nap alatt súlyos állapotot idézhet elő, meg is ölheti a kutyát.
Nagyon fontos az is, hogy macskáknál senki ne használjon kutyáknak való bolha- vagy kullancsellenes rácsepegtetőt, nyakörvet, rágótablettát. Azzal ugyanis veszélybe sodorhatja a cicát. Tethát kutyának kutyára valót, cicákra macskára valót kell venni és alkalmazni.
Nemcsak a kijárós macskákat kell védeni!
Közkeletű tévedés, hogy a kullancsok csak az erdő- és mezőjáró kisállatokra jelentenek veszélyt. A helyzet az, hogy mára a városi parkokban, sőt kertekben is elszaporodtak ezek az élősködők. Így pedig minden kisállatra komoly veszélyt jelentenek. Még a szobacicákra is, hiszen akár a ruhájukon maguk a gazdik is hazavihetik a kullancsokat.
Ahogyan a szívférget terjesztő szúnyogok is berepülhetnek még a panelházak 10 emeletére is!